• …én csak futok a szívem után… :)

    Bárki bármit mond, a kerek évszámos szülinapok -egy idő után- megviselik az embert. 20 éves koromig nem így gondoltam, illetve nem értettem ezt a problémát. Nem értettem a nagy sóhajokat, a tragikus felhangokat a számok hallatán. Én soha nem foglalkoztam a korommal, nem  nézegettem a ráncaimat naponta, mert jól éreztem magam a bőrömben. Mivel a mozgás mindig része volt az életemnek és igyekeztem mindig odafigyelni arra mit eszem, a súlyommal sem volt gondom. Tornáztam, jógáztam, nyáron úsztam és a ruhaméretem nem változott az évek előrehaladtával. Aztán egyszer csak 40 lettem. Riogattak a barátnőim, hogy mostantól minden más lesz és évente -azt mondták- egy kilóval lesz több az ember, pedig mindent “ugyanúgy” csinál. Nem gondoltam, hogy én leszek a kivétel és elkezdtem figyelni magam. Kezdtem néha tényleg úgy érezni, hogy nagyobb erőfeszítésbe kerül tartani a formám és a súlyom, mint eddig. Pont ebben az időszakban beszélgettem a fodrászommal -aki nem mellesleg hibátlan testű modell is volt-, aki azt kérdezte, hogy  miért nem kezdek el futni. Mondtam, hogy csak, ha kergetnek. Erre ő azt felelte, hogy ő is pont így volt ezzel és olyan jó kis tanácsokkal látott el, hogy pár nap múlva fölhúztam egy száz éves sportcipőt. ( Gondoltam előbb kipróbálom és csak akkor “ruházok be” menő cuccokba, ha tényleg bejön.) Elhatároztam, hogy pontosan betartom Dávid tanácsait. Ő azt mondta, hogy csak olyan helyen fussak, amit amúgy is szeretek, ami szép és semmiképpen ne valami sivár sportpályán. Hallgassam a kedvenc zenémet és ne törődjek se kilométerrel, se tempóval, csak ahogy jólesik, fussak egy dalt végig, vagy egyet oda, egyet vissza és közben nézzem a vizet, vagy a fákat.

    Ne tegyem magasra a lécet. Ja, még azt is mondta, hogy olyan tempóban fussak, hogy közben tudjak beszélni, vagy énekel(getni) is. Később majd úgy növeljem a távot, hogy nézzek ki egy-egy bokrot, vagy fát, aminél picit messzebb futok. Hát, az az igazság, hogy bár nem egy profi sportolótól kaptam ezeket a tanácsokat, nagyon beváltak. Néhány hét múlva azon kaptam magam (de tényleg, kb. 2-3), hogy 3 kilométert futok. Akkor még nem volt a Spotify -vagy nem tudtam róla- és Gáborral zenelistákat szerkeszttettem a futásokhoz, különböző tempókkal és hosszakkal és persze hangulatokkal. Tudtam, hogy a visszafordulásnál kell az energia, meg a lendület, a végén meg a levezető, kellemes zene. Látjátok? A zene erre is jó. Rájöttem, hogy iszonyú jól indul a napom, amikor futok pár kilométert a Duna parton. A felkelő nap sugarai átszűrődnek a fák lombjain, nézem a kacsákat, a kutyákat, az ismerős futós arcokat, vagy ahogy takarítják a büfések a placcokat. Szárnyalnak a gondolataim, visznek a lábaim és közben jó zenét hallgatok.

    Persze már rég a Spotifyon, mert ott ráadásul vannak kifejezetten futós zenék, sőt az ember be tudja magának állítani a saját futástempóját és ahhoz adja a zenéket az okos kis alkalmazás. Pár hónappal a nagy kezdet után beruháztam jó futócipőbe, vettem egy pulzusövet és egy futóprogrammal tartom számon a futásaimat, meg a teljesítményemet. El kell mondjak még valamit. Semmi nem hoz olyan látványos változást, mint a futás és a jóga együtt. Egyszerűen irtó gyorsan reagál a test és változik néhány hét alatt. A stressz ellen sem rossz egyik sem. Ráadásul valahogy az ember egy jóleső mozgás után nem megy haza és tömi magát tele szalonnával. Legalábbis én nem. Helyette leülök pár percre a parton, vagy egy stégre dőlök el és csak azután indulok haza és vetem bele magam a dolgaimba.

  • Húsvét a Bledi-tónál

    Egyetlen kisfiú miatt van némi lelkiismeret furdalásom, mert elutaztunk Húsvétkor. Ő jött volna locsolkodni az apukájával, de nem talált minket itthon 🙁 Mivel november óta egyetlen nyugodt hétvégénk sem volt -nem hogy 5 teljes nap- így nem vívódom tovább, jól jött, járt is egy kis pihenés. Akinek iskolás gyereke van az tudja, hogy akkor kell menni, amikor lehet és ha az csak néhány nap, az is nagy ajándék ebben a mókuskerékben. Az a helyzet, hogy Magyarország tényleg gyönyörű, de nekem néha muszáj kitenni a lábam az országhatáron kívülre ahhoz, hogy kiszellőztessem az agyam és tényleg kikapcsoljak. Szlovéniában még sohasem jártunk -csak átutazóban – 4-5 órás út, könnyen levezeti az ember (férje) és mindenhol azt írják, gyönyörű. A Bledi tó és környéke sok szép látnivalóval kecsegtetett, így kb. egy hónapja foglaltunk egy apartmant (illetve kettőt, mert a barátainkkal mentünk).

     

    Kis kitérő, de szerintem az egy zseniális dolog, ha a mieinkkel azonos korú gyerekek társaságában kelünk néha útra, mert olyan dolgok is megtörténhetnek, amikre nem is számítunk, pl.hogy az egyik megkóstolja a csevapcsicsát a többiek miatt, pedig addig hallani sem akart róla 🙂 Ez ugyan csak egy “járulékos jó”, az a legjobb -ha tényleg bírják egymást-, hogy nem nyúznak minket, valahogy mindegyik sokkal rugalmasabb lesz és esténként mondjuk amíg mi beszélgetünk, ők társasoznak,vagy bandáznak, de semmiképpen nem a tabletet nyomkodják.

    Szóval, Bled. Reggel 7-kor indultunk, hogy a csúcsforgalmat beelőzve, hamar kiérjünk a városból. Nem sikerült, de mivel pihenni mentünk -és én ilyenkor rendszerint elhatározom, hogy nem vagyok hajlandó semmin felhúzni magam- ezért teljes nyugalommal szemléltem az araszoló autókat.

    Úgy terveztük, hogy odafelé megállunk Ljubljanában, ha már tavaly ez a város kapta az Európa legzöldebb fővárosa címet. Dél körül érkeztünk, egyenesen a centrumba, ahol a folyópart és a hangulatos kis utcák mellett kap helyet a város piaca is. Mivel mindannyian nagyon éhesek voltunk már, ezért ott ettünk pár falatot és csak utána sétálgattunk. Nagyon szép volt az idő, nem volt nagy tömeg sem, úgyhogy élveztük, hogy megmozgathatjuk a lábainkat a gyönyörű napsütésben. Ljubljanát nyilván nem ismertük meg 1-2 óra alatt, de kaptunk róla egy benyomást, miszerint néha osztrák, néha olasz, kicsi francia és még prágai képek is beugrottak a házakat, hidakat, utcákat nézve. Barátságos, hangulatos, a gyerekek a szobrokat és a fagyit bírták a legjobban.

    Ljubljanától Bled már nem volt egy óra sem. Gyorsan lepakoltunk a szálláson (korrekt, tiszta, jól felszerelt, csöndes, szép környéken) és lementünk a tóhoz. Hát, tényleg olyan gyönyörű, mint a képeken! Különben is, csak hegyek legyenek, meg víz, akkor én már jól vagyok 🙂 Kacsák, csónakok, hattyúk színesítették még a képet. Nem tudom, mikor van ott a “főszezon”, de abszolút elviselhető volt az embermennyiség, amelynek egyebként jelentős része magyar túrista.  A vacsorát egy kis családi vendéglőben   –Topolino-  ejtettük meg, nagyon finom volt minden. Házi sütésű kenyeret hoztak, amiből a diós annyira finom volt, hogy amikor indultunk haza visszaléptem és egy szalvétán elhoztam az utolsó szeletet :).

    Irtó jókat ettünk mindig! Nincsenek száz oldalas étlapjaik -én ezt bírom-, viszont vannak halas fogások, kolbász, steak, gomba, házi tészta, és rántott hús, de még fajitas is. Persze érthető, mert van egy kis tengerpartjuk, sok a hegy, van eső, legelők, szóval kincsesbánya, amit a természeti adottságaik révén alapanyagként fel tudnak használni. Az utak mentén sok kis fóliasátor látszik a házak udvarán. Megjegyzem, a legfinomabb zöldsegköretet is Bledben ettem (a haltálon), ami olyannyira ízlett mindenkinek, hogy mégegyszer visszamentünk erre a helyre (Ostarija Peglez’n) és kifejezetten olyan fogást rendeltünk, amihez zöldségköret volt. A TripAdvisoron néztem ki az éttermet, nem véletlenül nagyon jó az értékelése, de mindkét alkalommal asztalt foglaltunk, mert különben esélyünk sem lett volna 9 előtt vacsorázni. A személyzet is itt volt a legjobb -kedvesek, gyorsak, jó megjelenésűek és viccesek-, de igazából sehol nem volt ezzel baj.

    A programok szervezésénél mindig az időjárás a legmeghatározóbb. Ha süt a nap, akkor azokat a szabadtéri programokat iktatjuk be, amik jó időben kellemesebbek. Ilyen volt most pl. a Vintgar szurdok. Szerintem ezt nem szabad kihagyni, mert nagyon szép és nem egy nehéz túra. A víz hol gyönyörű türkizkék patak, hol hófehér habos zuhatag. Amikor pedig lecsendesedik egy-egy kis medencében a gyerekekkel számolhatjuk a pisztrángokat. A sziklafalhoz erősített fafolyosókon tudjuk végigjárni a folyómedret.

    A Bledi várba is jó időben érdemes felmenni. Csodaszép a panoráma a hegyek felé és a tóra. A múzeumban a kiállítás …. hm… aranyos 🙂

    Ami szintén jó kis kinti program, az a Bohinji tó. Sajnos nem volt épp túl barátságos az idő amikor odaértünk, de már az út is megérte, olyan különleges volt a havas hegytetőket látni, miközben a fű az út mellett meg már tele volt gyermekláncfűvel.

    Amit legközelebb kihagynék, az a hajókázás arra a kis szigetre, ami a Bledi tó közepén áll a templommal (amit tataroznak). Azon kívül, hogy a visszaúton szétröhögtük magunkat egy irtó helyes indiai páron, -akik nem nagyon tudtak evezni és amikor nagy nehezen elkavartak az utunkból, a pasas elővett egy szendvicset, nekiállt enni, míg a kislány evezett tovább- nem volt nagy szám. Kb. 10 perc alatt értünk át a kis hajóval a szigetre, amiért fizettünk négyünknek 34 eurot (oda-vissza), mondták, hogy van egy óránk és indulunk vissza. Hát….Nyilván -mint általában- itt sincs semmi ingyen, az árak pedig rendesen európaiak 🙂

    Ki ne hagyjam a híres bledi krémest a Hotel Parkban! (Ott is dupláztunk) Nagyon más, mint az itthoni. Vaníliásabb az íze és krémesebb az állaga. Isteni!!!

     

    Sütiből még kóstoltunk néhányat, úgy tűnt, ebben is jók.  A potica készítését a várban végig is néztük, sőt meg is kóstoltuk amikor kisült. Olyan, mint egy kuglóf (mi ebből minit ettünk ott) ami a tésztával feltekert diós tölteléktől belül csíkos. Irtó gusztusos!

    A sok séta nagyon jólesett, de néha beszorultnk az apartmanunkba, amikor esett az eső. Kicsit hűvös is volt, így olvasgattunk és közben elkortyoltunk néhány bögre teát, de ez is kellett, hogy kerek legyen a történet. Azt majdnem elfelejtettem, hogy a húsvéti sonkát magunkkal vittük természetesen itthonról és Gábor -jó szokásához híven- mindhármunkat langyos vizes locsolással ébresztett hétfő reggel, hogy el ne hervadjunk. 🙂 Nem volt tipikus magyar húsvéti hangulatunk, de nagyon jól éreztük magunkat és bár lehet, hogy ez volt az első, de biztos nem az utolsó alkalom, hogy Szlovéniába utaztunk.

  • Ki nem szereti a cipőket?

    Partnereimmel az együttműködés mindig izgalmas, és kihívásokkal teli. Ilyenkor szeretem megismerni a márkát közelebbről. Érdekel a cég története, filozófiája, de természetesen örömmel kipróbálom a termékeit, a “must have” darabokat és az újdonságokat is. Sokat ötletelünk azon, hogy mik azok a közös pontok, érzések, tulajdonságok, amik összekapcsolnak minket.

    A Högl Magyarországgal sokrétű együttműködést dolgoztunk ki, és szinte havi szinten találunk ki valami újat.

    Nagyon örülök, annak, hogy nem csak a magyarokkal, hanem a teljes Högl Shoes rajongói táborral tudom megosztani a Högl cipőben járás élményét. Angolul jelennek meg a blogjaim, de ti itt olvashatjátok magyarul is.

    Az Easy Going kollekció tényleg a “4 lovat megülő nő” beteljesült álma. Elhomályosodnak a határok a városi, alkalmi és sportos viseletek között, és lehetővé teszi, hogy ne kelljen még egy pár cipőt bedobnunk az autóba cserének.  Nekem lehetőségem volt kipróbálni az összeset, és a Sporty Spirit kollekció tetszett meg nagyon. Ti nem láttok engem lapos talpú cipőben, pedig hétköznap gyakran viselek ilyet. Sokat segít, ha az egész napos rohangálásban, van egy kényelmes sportos cipő, ami minden akadályt legyőz.

    Amit a legjobban szeretek a Högl cipőkben, hogy legyen bár magassarkú, lapos, balerina, vagy sportos, mindig kényelmes. Tetszik a mostani kollekcióban, hogy a klasszikus színeken kívül sok-sok szín és virágos motívum teszi izgalmasabbá a cipőket. A Flower Blossom egy igazi színkavalkád. Naracs, citromsárga, rózsaszín és sok sok virág. Ki ne szeretne bele? Feldobja az egyszerű fekete koktélruhát, szuper egy fehér inghez és farmerhez is.  🙂

    Egy minőségi cipőbe mindig megéri befektetni! Nekem most ez a kedvencem!

  • Jógaszőnyeg szem előtt

    Nem vagyok jógi (és vegetáriánus sem). A jógából ami érdekel, az a mozgás és az, ahogy a testemen át hat a lelkemre is. Ha kell felébreszt, ha kell lenyugtat. Különösebben szorgalmas, vagy tehetséges sem vagyok benne, de az nem kérdés, hogyha átmozgatom magam néhány jógagyakorlattal, attól mindig jobban leszek. Vagy energikusabb, vagy nyugodtabb, vagy csak mosolygósabb. Nyilván ez attól is függ, hogy a reggeli kávé előtt, vagy egy koncert előtt -mielőtt megjön a sminkesem-, vagy azután jógázom, hogy a lányok lefeküdtek aludni. A jógaszőnyegem -egy ideje- mindig szem előtt van (a fürdőszobában), mert amikor egyszer lekerült a garázsba, hetekig nem vettem elő. Egyrészt azért, mert lusta voltam lemenni érte, másrészt, mert  nem juttatta eszembe naponta többször, hogy ki kéne gurítani a nappali közepére, úgyhogy szerintem praktikus kéznél tartani. Amikor jógázni kezdek, soha nem tudom, hogy mennyit fogok gyakorolni, 20, 40, vagy 60 percet, de úgy vagyok vele, hogy a semminél pont minden perc több 🙂

    Nagyon fontos, hogy mindig saját magamhoz mérem magam és elfogadom, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim.

    Általában keresek valami kellemes hangulatú zenei válogatást a spotifyon -mert én szeretem, ha nincs teljes csönd körülöttem-, kinyitom a terasz ajtót, hogy jó levegő legyen és nekilátok. Az is praktikus a jógában, hogy  akkor csinálhatom, amikor nekem van rá időm és nem akkor, amikor az edzőterem nyitva van. A mi életünk ritmusa ráadásul elég speciális, sokszor akkor megyünk aludni, amikor hajnalodik és akkor vagyunk a topon, amikor az emberek nagy része már pihen, vagy aludni készül. Örökös jatleg 🙂 Szóval, a jógát akkor illesztem be a napomba, amikor akarom. Ráadásul teljesen mindegy milyen idő van kint (ez nem mondható el a futásról), a jógaszőnyeg kis helyen is elfér (az ágyam mellett vagy a nappaliban) és az ára sem valami egetverő összeg. Szóval, nincs kifogás.

  • Ez van

     

    Egyszer majdnem elütöttem egy nőt. Mivel az autóm lopakodó üzemmódban volt (hybrid és épp elektromos üzemmódba kapcsolt) nem lehetett hallani, hogy jövök. (Lakótelep, viszem Jázit zongorára, a nő meg bekóvályog elém.) Cipelt két szatyrot és láthatóan nem volt jó napja. Viszont miután sikerült megijesztenem -közben a gyerek kiszállt- és jól elnézést kértünk egymástól, elkezdtünk beszélgetni. Az talán sokaknak ismerős, amikor visszük a gyereket zeneiskolába, edzésre, rajzra, mittudoménmire és amíg ő edz, gitározik, rajzol, addig mi ülünk a kocsiban (vagy elmegyünk bevásárolni). Szóval beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy tanár és amiket cipelt, azok dolgozatok. Én már nem tudom hogy, de eljutottunk a gyerekeken át az olvasáshoz. Kértem, hogy adjon tanácsot, mert nálunk  a kicsi nem olvas és hát úristen… vagy nem úristen, de milyen jó lenne 🙂 Azt mondta, hogy vegyek neki képregényeket, mert azokban sok a kép, kevés a betű, van sztori és ha végigolvassa, lesz sikerélmenye is. Nem baj, hogy már ötödikes. Elraktam ezt az infot a fejemben. Mivel leggyakrabban online rendelek könyvet és csak az átvételkor nézek körbe picit a könyvesboltban, váratott magára a képregényvásárlás. Egyszer aztán kicsit több időm volt és nézelődni kezdtem az ifjúsági könyvek között, amikor megakadt  a szemem egy borítón. Belelapoztam és olyan volt az egész, mint egy jó hosszú képregény. Gondoltam hazaviszem, hátha bejön amit a tanárnő javasolt és Emi rákap az olvasásra. Először kicsit megrémült a 340 oldaltól, de viccesnek találta a borítót és még aznap belekezdett. Este benéztem a szobájába lefekvés előtt, és olvasott. Reggel amikor benyitottam, olvasott…. Hú! Ez nagyon bejött – gondoltam. Tényleg működik! 3 nap alatt elolvasta Tom Gates Kitűnő kifogások (és mindenféle más) című könyvét. Nagyon büszke volt magára 🙂 Boldogsáááág!!! Ezen felbuzdulva megvettem egy korábban megjelent részt is, hátha…… Az azóta is ott áll a polcon 🙁 bele se nézett. Nincs tanúlság, de a remény hal meg utoljára és próbálkozni azért lehet 🙂 Félreértés ne essék, Eminek egy csomó jó  tulajdonsága van, okos, értelmes és szép, de olvasni nem szeret. Így is szeretjük 🙂 Ez van!